Kuba: Bringing It All Back Home

Kiadó: Chillcode Music
Megjelenés ideje: 2009. november
Stílus: psychedelic chillout, lo-fi

1. Monk Dust
2. Wheres Fragga
3. A Shoe String (Spaff Mix Feat. Shaky)
4. They All Went To A Party
5. The Sky You Are (Feat. Tiago Coimbra)
6. It Keeps Us Down To Size (Feat. Michele Adamson)
7. Mushroom Daddy In Dub (Feat. Charlie Shuttler)
8. Make Me Water
9. Keep Walking (Feat. Michele Adamson)
10. Bringing It All Back Home
11. Maria From Huddersfield
12. Tangerine World


Kuba nemrég megjelent negyedik lemezéről eddig szinte minden fontosabbnak tekinthető orgánum rendkívül elismerően nyilatkozott, így sokszor próbáltam meghallgatni a lemezt, mielőtt ezt a cikket megírtam volna. Nekem sajnos a többszöri nekifutás sem segített, így Laurence Harvey negyedik albumáról az alábbiakban nem fogok tudni teljes mértékben pozitív előjellel beszélni.

Minden hódolatunk ellenére el kell ismernünk, hogy a Kuba sosem volt több néminemű pszichedelikus és világzenei elemekkel megspékelt summer chilloutnál. Kevesebb se, de több se. Pályájának csúcsát, ahogy azt valószínűleg már írtam is korábban, 2008 nyarán érte el. Az Inside Out (2006) színességét és a Through A Lense (2007) egy főbb hangvételre központosított átgondoltságát elmélyítve készült el harmadikként a sorban a How The Future Sounded című opusz (2008), mely páratlan igényességű, vibrálóan sokszínű, de mégsem széttartó csokorral örvendeztette meg a tengerparton sütkérezőket. Mindez, tán mondani sem kell, példaértékű a - legtöbb esetben túl - könnyed nyárias-lofis chillout műfajában, így a korong már pusztán emiatt is fontosnak nevezhető.

Nem sokat filozofáltam akkoriban, hogy vajon Harvey milyen irányba fog tovább menni, a Bringing It All Back Home azonban mégsem ért meglepetésként. Abban ugyanis biztos voltam - és ezzel talán nem voltam egyedül -, hogy ennek a műfajnak a kereteit eddig lehetett feszíteni, tovább már nincs semmi, mert akkor az már egy másik műfaj lett volna. Azt hiszem, ezzel Laurence Harvey is tisztában volt, így nem is próbált chillout-forradalmat szítani. Az előző három, de főleg a legutóbbi alkalommal oly szépen működő receptet vette elő, s aszerint készítette el negyedik stúdiólemezét.

Nem szeretnék olyan önfejűen túlzó kijelentések mögé bújni, mint Kuba már nem régi önmaga, eltávolodott eddigi stílusától. Ennek épp az ellenkezője igaz. Kényszeredetten próbált hű maradni három év alatt kialakított kézjegyéhez, mely - ismerjük el - aligha nevezhető egyedinek; felismerhetőnek már annál inkább. Szinte bele sem kell hallgatni a számokba, a borító már önmagában is annyira beszédes. Mediterrán temperamentumú, fülledt zenét ígér; rajta a gitárral és a mostanság egyre divatosabbá (és kínosabbá) váló koncentrikus körökkel... Azért persze hallgassuk meg legalább egyszer a Bringing It All Back Home-ot, mert a borító szégyenletesen olcsó minőségéből kiindulva sokkal pozitívabb hanganyaggal találhatjuk szembe magunkat.

Összképét tekintve - bárhonnan is nézem, akárhányszor is hallgatom - egy teljesen seízű, jellegtelen egyvelegről van szó. Ez bizonyos szempontot figyelmebe véve nem feltétlen hátrány, hiszen ez azt is bizonyítja, hogy a káoszos széttartás ezúttal sem jellemző Harvey munkájára. Pedig most is egészen magas amplitúdójú stílusbeli hullámzás jellemzi a lemezt, mégsincsenek éles kontrasztok. Jellegtelensége ettől függetlenül megkerülhetetlen, ennek pedig legfőbb okát én a How The Future Soundedra oly jellemző spiritualitás felmorzsolódásában látom. Az élénk, mégis meghitt érzelmi harmónia itt mintha már csak mint negatív tájleíró elem lenne jelen. Itt-ott még felragyog a remény sugara: a Maria From Huddersfield egy visszafogott downbeattel gyönyörködtet, az It Keeps Us Down To Size pedig - amellett, hogy színesíti az eddigi Kuba-repertoárt a maga dinamikusan hömpölygő groove-jaival - elégico-ódája is lehetne egy ibizai naplementének (ebben sem irónia, sem pejorativitás nincs). Izgalmas a Keep Walking is, mely jó eséllyel indulhatna Kuba eddigi leginkább pszichedelikus, leginkább álomszerű darabjaként.

Ezt a három tényleg zseniális számot leszámítva viszont fájdalmas erőlködés hatja át az albumot, ami valószínűleg abból eredeztethető, hogy Harvey nem mert háromnál több tétel erejéig új vizekre evezni. Ha mégis ezt tette, az olyan gyomorforgató szösszenetekben kulminált, mint például a The Sky You Are, mely leginkább az új évezredes Café del Mar-darabok gyengébb pillanatiba passzol.

Az albumra én hat pontot adok, ám szívem szerint négyet, vagy legfeljebb ötöt ítélnék neki. Lehetnék elnézőbb is, de mivel Harvey három kiváló szerzeménnyel is bizonyítja, hogy tudott ő volna még újat mutatni, ehelyett viszont fület-farkát behúzva csak egy közhelyes, de legalább jó pénzt hozó korongot hozott össze, inkább dühös vagyok, mert egy olyan albumot hallok, amelyből a benne rejlő lehetőségek negyedét sem használta ki az alkotója.

10/6